2014 tavaszán egy nemzetközi szervezet (NOJ Foundation) tagjaként Vietnámba utaztam majdnem három hétre. A csapat tagjai különböző szakemberek (orvos, nővér, szociális munkás, foglalkozás terapeuta, konduktor) Kanadából, Amerikából, Ausztráliából érkeztek és jómagam Magyarországról. A feladatunk a vietnámi mozgássérült gyerekeket ellátó rendszer megfigyelése, az ottani szakemberek továbbképzése, és a családok segítése.
A csapat kiváló volt, az azonos cél és a hasonló beállítottság hamar összehangolt bennünket. Mindenki karitatív munkát vállalt a küldetésben.
Az első élmények sokkolóak voltak. A helyi körülmények és a vidék iskolázatlansága csak nehezítette a feladatunkat. Nagyon sok kisgyerek alultáplált, nagy a szegénység, az orvosi ellátás korlátozott, iskoláztatás pedig nagyon kevés esetben lehetséges. A szülők a társadalmi felfogás miatt szégyellik a sérült gyerekeiket, gyakran büntetésként élik meg. Mivel sem a kultúrájuk sem az anyagi helyzetük nem engedi meg, hogy tolókocsiba tegyék a gyerekeiket, ezért ölben cipelik őket, még akkor is, ha szinte akkorák, mint ők.
A fejlesztések és az iskolai lehetőségek hiánya azt vonják maguk után, hogy a gyerekek egész életüket az otthonukban töltik, nagyon gyakran az ágyukban feküdve. Látni egy 26 éves lányt az ágyában feküdni szívet mardosó élmény volt. Mindent fekve csinál, evés, ivás, wc-re sem viszik ki, sőt a szobából sem, mert túl nehéz, a kertbe is csak akkor jut ki, ha jönnek a rokonok látogatóba, ami két-háromszor van egy évben. Egyéb körülmények már fel sem tűntek, a padló föld, a falak és a tető levelekből van összerakva, az ágyon kívül még egy tv van a szobában.
A kinn tartózkodásunk ideje alatt négy kórházba látogattunk el az ország különböző területein. Összesen 110 gyerekkel foglalkoztunk, tanítottuk a szüleiket és a szakembereket.
A nehézségek ellenére mindannyian úgy gondoljuk, hogy ha csak egy kicsit is, de sikerült valamit elindítanunk. A terv a jövőre nézve az, hogy egyszer egy évben egy szakemberekből álló csapat továbbképzéseket tart a kinti kollégáknak, akik pedig tovább tudják adni a környezetüknek az új információkat.
Büszke vagyok arra, hogy ennek a nagyszerű kezdeményezésnek a részese lehettem. Hálásan köszönöm az itthoni Nyúlcipő csapatnak a kiváló munkájukat, a szülőknek és a gyerekeknek pedig a türelmét, hogy elengedtetek egy pár hétre!
Belina Katalin
A Nyúlcipő Konduktív Alapítvány vezetője
Az úton készült fotókból ide kattintva látható egy rövid összeállítás.