
Belina Katalin
Az alapítvány elnöke, vezetője
Az alapítvány létrehozásának gondolata akkor fogalmazódott meg bennem először, amikor külföldön dolgoztam és nyilvánvalóvá váltak a hazai hiányosságok. Rögös út és hosszú évek munkája, valamint a családom és barátaim segítsége volt szükséges ahhoz, hogy el tudjak jutni az alapítvány megalapításához. A kezdeti években sikerült a kerületi védőnőkkel és gyerekorvosokkal jó kapcsolatot kialakítanom, majd az egyre növekvő gyermeklétszám az Önkormányzat támogatását is magával hozta. Jelenleg önkéntes munkával támogatom a harmadik világ sérült gyermekeit, és a külföldi szakmai tapasztalataimmal bővítem az alapítványban folyó munkát.
Feladatomnak tartom, hogy minden hozzánk forduló gyereken segíteni tudjunk.

Kovách Ámor
Vezető helyettes
Célkitűzésem az alapítványban folyó munkával kapcsolatban, hogy a gyerekek a fejlesztés mellett meg tudják élni a szabadság, kreativitás és jó hangulat adta örömöket. Gyermekkoromat Amerikában töltöttem, az ottani nyitott és a gyermekeket középpontba helyező nevelési módszerek pozitív hatásait a saját bőrömön tapasztaltam meg. A jelenlegi magyarországi iskolai nevelési rendszerek megújulás előtt állnak, éppen ezért fontosnak tartom, hogy a Nyúlcipő Alapítványban egy újfajta, a gyerekeket középpontba helyező, szabad módszer valósuljon meg.

Kovách Ámorné Anikó
Menedzser, kuratóriumi tag
Jómagam is édesanya vagyok. Kislányommal az első problémák 3-4 évesen kezdődtek el. Ahogy elkezdtünk tornázni, gyorsan javultak a tünetei, én pedig egyre inkább közelebb kerültem az alapítvány munkájához. Mára kislányom már iskolás és kitűnő tanuló. Célom, hogy a lehető legtöbb gyerekhez és családhoz eljusson az információ, miszerint nagyon sok, gyerekekkel kapcsolatos problémára van megoldás.

Dinnyés Tünde
Kiadványszerkesztő, webdesigner, kuratóriumi tag
Kiadványszerkesztőként és honlapkészítőként egy grafikai stúdióban dolgozom. Az Alapítvány munkáját a kezdetektől fogva támogatom. Mivel elsősorban nem a segítő szférában dolgozom, ezért örültem amikor Katalin, akit gyermekkorom óta ismerek, felkért a kuratóriumi tagságra.