1%
Kérjük, idén is gondoljon ránk, és adóbevallásában az 1% felajánlásánál a Nyúlcipő Konduktív Alapítványt jelölje meg. A befolyt összeget további fejlesztésekre fogjuk fordítani. Köszönjük segítségét!
Tovább olvasom
Kérjük, idén is gondoljon ránk, és adóbevallásában az 1% felajánlásánál a Nyúlcipő Konduktív Alapítványt jelölje meg. A befolyt összeget további fejlesztésekre fogjuk fordítani. Köszönjük segítségét!
Tovább olvasom
Ismét szerepeltünk az M1 Család-barát című műsorában.
A riport első felében betekinthetnek kicsit alapítványunk mindennapjaiba.
Majd a stúdióban Belina Katalin két nagyobb gyerekünk, Aisa és Márk segítségével, illetve az általuk bemutatott bonyolultabb gyakorlatsorral szemléltette, hogy milyen komoly eredményeket lehet … Tovább olvasom
2015. február 10-én a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVIII. kerületi tagintézménye fórumot tartott az iskolaérettségről, melyre Belina Katalint, alapítványunk vezetőjét is felkérték előadónak.
Katalin az előirányzott tíz perc helyett majdnem fél órában beszélhetett a megjelenteknek a gyerekek mozgásfejlődéséről, a benne … Tovább olvasom
Februárban NYÍLT NAPOKAT tartunk mindhárom helyszínünkön.
Ennek keretében a szülőknek lehetőségük van aktívan részt venni óráinkon, kisgyerekeknél segítve őket, nagyobbaknál pedig velük párhuzamosan végezni a gyakorlatokat.
Így saját élményként is van lehetőségük megtapasztalni módszereink eredményességét!
Kérjük, … Tovább olvasom
Februártól új foglalkozás indul gyerekeknek Lélekműhely néven a Nyúlcipő I-ben (Bp., 18. kerület, Lakatos út 13.), hétfőn 16:00-16:45, pénteken 15:00-15:45 óra között.
Ezen a foglalkozások célja:
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy “régi-új” helyszínünkön, a 18. kerületi Sina Simon sétány 7. szám alatt ismét vannak foglalkozásaink.
Egyelőre kedden és csütörtökön 15:00-17:00 és 17:00-19:00 között tartunk Alapozó foglalkozásokat.
Hamarosan felkerül az új helyszín térképe és az órarend … Tovább olvasom
Az ünnepek előtt a pótlások többeknek gondot okozhatnak. Így arra gondoltunk, hogy akiknek elmaradásuk van, most többféle pótlási lehetőség közül is választhatnak.
A címre kattintva egy újabb fontos Facebook bejegyzést olvashatnak.
//
A címre kattintva egy beágyazott Facebook posztot olvashatnak itt el.
//
“Költözik a Nyúlcipő” – ezzel a címmel olvashattak rólunk a 18. kerületi Városkép újság 2014. szeptember 3-ai számában. Költözünk és maradunk is egyben: ismét bővülünk! Eddigi munkánk elismeréseképpen újra megkaphattuk a Sina Simon sétány 7. szám alatti helyiséget, ezúttal 5 … Tovább olvasom
Frissítettük az órarend és a kapcsolat menüpontokat. Szeptember 1-jétől e szerint zajlanak a foglalkozások, és immár két helyszínen, Budapest 17. és a 18. kerületében is tudjuk fogadni a gyerekeket.
A 17. kerületben jelenleg Alapozó terápia, … Tovább olvasom
Elindult a Nyúlcipő 2!
Még akad ugyan tennivaló, ami hely csinosítását illeti, de mától a 17. kerületben is tudjuk fogadni a kedves szülőket és gyerekeket. Egyelőre még kevesebb foglalkozásra és csak bejelentkezésre lehet jönni, de nemsokára felkerül honlapunkra az … Tovább olvasom
Hamarosan megnyílik a Nyúlcipő Alapítvány új helyszíne a XVII. kerület Pesti út 41. szám alatt.
Kérjük a kedves Szülőket, jelezzék, ha az új helyszínünk közelebb van Önökhöz.
További részletek (órarend, szakemberek) is felkerülnek rövidesen honlapunkra.
Egy 2012-ben lefolytatott vizsgálatomat szeretném most megosztani a kedves olvasókkal, melynek eredményei, a feltárt összefüggések mindenképpen közlésre érdemesek.
Kérdésfelvetés:
Ha a tanulási probléma minél előbb felismerhető, akár már csecsemőkorban is, akkor nagyobb esély van arra, hogy mire iskolába … Tovább olvasom
Ez a weboldal „cookie”-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát. További információ
Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a weboldal „cookie”-kat (sütiket) használ. A sütik apró, veszélytelen, adatsorokból álló fájlok, melyeket a weboldal helyez el a látogató internetezésre használt eszközén a böngészője segítségével. Nem tartalmaznak veszélyes futtatható állományokat, vírusokat, kémprogramokat. Céljuk az egyszerűbb, kényelmesebb böngészés és a látogató internet-használati szokásainak feltérképezése. A sütik semmilyen módon nem képesek a látogató azonosítására, privát adatainak megszerzésére, csupán a gépének felismerésére alkalmasak. A sütiket letilthatja böngészője beállításaiban. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a weboldal bizonyos részei, melyek igénylik a sütik adta lehetőségeket, nem lesznek elérhetőek vagy nem fognak megfelelően működni. Amennyiben az „Elfogadom” gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.